Erotikus történetek – Viharos kapcsolat

Erotikus történetek - viharos kapcsolat

Erotikus történetek - viharos kapcsolat

András és Kata négy éve éltek együtt, ahogy András katolikus nagymamája szokta emlegetni: vadházasságban. Kapcsolatukat szokványosnak is lehetne mondani, ha hiányozna belőle az a dinamika, az a hevesség, amivel ők ketten egymáshoz viszonyulnak. Veszekedéseik intenzitása az évek folyamán egyre csak nőtt. Kezdetben néhány félhangos megjegyzésekkel, szavakkal, mondatokkal fejezték ki nem tetszésüket bizonyos dolgokban, ami pár perc múlva, hangos nevetéssé, csiklandozós jókedvvé, vagy épp szenvedélyes szeretkezéssé simult át.

Két húszas éveiben járó egyetemista fiatal, akik most lettek önállóak egy idegen városban próbálják megállni a helyüket. Aztán az élet, a sors, vagy nevezhetjük akár véletlennek is egymás mellé sodorja őket. A képlet már – már sablonosan egyszerű. Találkozgatások, tea, kávé meghívás, meghitt beszélgetések, éttermi vacsorák, majd albérlet mustra, talán ha nincs senki otthon, akkor váratlanul egymásba is gabalyodnak. Ifjúságuk minden szenvedélyét beleadják az első szeretkezés élményébe. Valószínűleg az első sosem a nagykönyvben leírtak szerint teljesedik be, de később a hetek, hónapok, netán évek múlásával, egymáshoz csiszolódnak, kitanulják egymás kényeztetésének mesterfogásait. Ezek az élmények meghatározzák egymáshoz kötődésük milyenségét, mikor is megfogan bennük a gondolat, a vágy, hogy ők véglegesen egymáshoz tartoznak, s tovább nem keresik senkiben a másikat. Szerelmüket így próbálják óvni a külvilágtól, egymásban csak a szépet és a jót látják, egymás felé, csak a szépet és a jót mutatják. De mindketten úgy érzik, az őszinteség az, ami tökéletesíti kapcsolatukat.

András és Kata is ebben a meggyőződésben bútorozott össze, hogy életük innentől úgyis szorosan fut egymás mellett, akkor miért ne éreznék minél hamarabb az összetartozást azzal, hogy együtt élnek. Minden nap egymás mellett ébredni, nem csak a kivasalt, megborotválkozott arcot látni, vagy a megfésült rendezett hajkoronát, hanem a gyűrött, reggeli morcosságba torzult arcot is meg kellett tanulniuk elfogadni. Egymást a puszta valóságukban látta a két fiatal, azt is meg kellett látniuk, amit addig titkoltak. Teljesen nyitott lett az életük egymás előtt.

Hetekig-hónapokig nem tudtak betelni egymással, a varázs, hogy bármikor érintésnyi közelben lehetnek, amikor a vágyuk a magasba szökell. Akkor kényeztethetik egymást, amikor csak jól esik, amikor kedvük úgy tartja, engedhetnek az elhatalmasodó gyönyör hívó szavának. Gyakran vacsora helyett egymás testét csókolták, simogatták, nyelvükkel kezdték a szeretkezést, játszadoztak, incselkedtek egymás testével. A ruhát lassú simogatásokkal vették le egymásról, élvezték minden egyes alkalommal, ahogy centiről, centire feltárják a másik meztelenségét. Mennyi kéj fakadt ezekből a mozdulatokból! Kata magas volt és vékony, szokatlanul apró melleinek bimbója minden érintésre érzékenyen reagált, mikor András a nyelvével izgatta. Majd lassan felfelé haladva a nyakába csókolt, közben fenekét markolászta. Beleborzongtak, lubickoltak a szerelemben. A szeretkezés sóhaja, nyögdécselése visszhangzott a szobában, megtanultak egyszerre felkapaszkodni az orgazmus hegycsúcsára. Egymás nedvében fürödve, egymás ajkaiba kapaszkodva tértek mindig magukhoz, azt gondolták ezt az érzést nem lehet sem megunni, sem betelni vele. Az életük így teljes, egymás mellett ébredve reggel, szeretkezésbe merülve aludni el este.

A női nem és a gyönyör rejtett forrása óriási hatalom a férfiak felett, mert András hűségesen követte Kata szavait. Ha kellett a főzésben segédkezett, a takarításban, a tanulásban, dupla műszakot vállalt, ha Kata fáradtan jött haza az egyetemről ebédet melegített. Bármi kellett, ugrott. Nem kérdezett, csak csinálta, amit kell. Előteremtette az anyagiakat mindenre, amit csak egyetemistaként megtehetett. Fáradtan is azt leste Katának mi a kívánsága, hova vigye, mivel járjon a kedvében.

Cserébe kritikát kapott. Miért így ülsz, hogy beszélsz, hogy viselkedsz, mit hova teszel. András türelmesen viselte. Szerelmes volt, ez még belefért az egymás nevelésébe. Csak az érintette rosszul, ha Kata más előtt kritizálja, más előtt szólítja meg, vagy utasítja rendre. Ettől néha úgy érezte elborul az agya. Szomorú volt és egyre gyakrabban dühös. Mióta reggeltől estig a műhelyben dolgozik, szinte örült, ha nem kellett otthon lennie. A munkahelyén kialakított magának egy kis privát szférát, ahol önmaga tudott lenni. Haza már csak fáradtan járt, annak örült, ha hullára dolgozhatja magát, az örökös kritikák, kötekedések még a napi 12 óra munkánál is jobban leszívták az idegeit.

Egyre gyakrabban „robbantak”, ha valami nem tetszett a másikban, ez egész apró, legtöbbször jelentéktelen nézeteltérésből fakadt. András egy nyakkendő miatt is hangos veszekedést tudott generálni, de egyre inkább elmaradtak a szeretkezésbe átcsapó kibékülések. Lassanként szinte rákaptak a veszekedés ízére. Egy hatalmasabb kirohanás után, nem kellett napokig beszélgetni, nem kellett egymás szemébe nézni. Elég volt reggelente a tányérdarabokat összeseperni.

A barátok, a szülők erről nem sokat tudtak, a külvilág egy ideális jövőbeli párt látott bennük, értelmiségi fiatalok, akik együtt kezdik az életüket, s később a házasság szentségében együtt is folytatják.

Harmonikus volt a szex közöttük, barátok, család előtt tökéletesen viselkedtek, szerették is egymást, de bármilyen apró gond adódott megbeszélés helyett, egyből veszekedni kezdtek, durva, obszcén kiabálások, ajtócsapkodások, telefon földhöz vágása, ablak betörése lett a vége. Néha mindkettőjük részéről. Egyik sem hagyta magát. Az együttélésnek pedig az lett volna a titka, ha engedékeny mindkét fél. De nem! Kata rajongásig szerette Andrást, ennek ellenére a legkisebb hiba, egy rosszul kiejtett mondat, befizetetlenül maradt számla kihozta a sodrából.

András egyre később kezdett el hazajárni, nem volt senkije, csak egyszerűen nem akart otthon lenni, nyomasztotta a gondolat, mi várhatja otthon. S persze várta is, ha későn ért haza azért, mert lehet nő van a dologban, ha korábban ért haza, akkor egy rosszul levetett zokni okozta a veszekedést. Az egyetem, a vizsgák újabb stressz forrásként tornyosult föléjük.

Egy kívülálló megkérdőjelezte volna ennek a kapcsolatnak az életképességét, nem értette volna, miért cibálják egymás lelkét és idegeit, mikor jelen állapotukban a szerelmen kívül semmi nem kötötte össze őket. Bár, az őrült veszekedések és durva szavak között nyoma sem volt gyengéd szerelemnek. A szeretkezések egyre ritkábbak voltak Kata frusztrált volt és hideg, András fáradt és örült, ha élt. Esténként idegenként zuhantak egymás mellé az ágyba. Az ideális, fiatal pár, csak társaságban, vagy a család szemében került elő, hétköznapokon gondosan a szekrény mélyére volt rejtve.

S mégis mindennek ellenére egy percre nem fordult meg egyikőjük fejében sem a szakítás. Volt valami különös kötelék közöttük, ami a heves veszekedések között is egymáshoz láncolta a fiatalokat. Titokban azt várták, hogy a másik tegye meg a szakításhoz vezető első lépést. Ami minden bizonyára nem volt könnyű és egyszerű, mert a szerelem és a vonzalom még nem hunyt ki. Hihetetlen mi mindent elbír az a különös érzés, ami kérdés nélkül fogan meg bennünk és mindaddig nem távozik, míg egy apró reményt lát a beteljesedésre.

Egy este András a szokásosnál később ment haza, engesztelésül egy cserép lila orchideát vitt magával, ettől remélve a feloldozást. Kata az ágy végében ült felhúzott lábakkal, durcásan és a legkisebb jelre is vadmacskaként ugrásra készen. Már az ajtóban látva András bűnbánó arcát felforrt benne a düh. Miért most jött haza? Biztos azért hoz virágot, mert másik lánnyal volt.

András hiába bizonygatta ő csak a műhelyben dolgozott, Kata egyből nekiesett, válogatott szavaival kiabálva, káromkodva, hogy nem hiszi el. András erre öklével a szekrénybe vágott, hogy bütykein kiserkent a vér. A szócsatából ő sem maradhatott ki. Ekkor ejtette ki először Kata: – Őrülten szeretlek, de nem bírom így veled! Tűnj el az életemből! – ordította önkívületben.

–         Nem fogsz többet ugráltatni, kritizálni, megalázni! Igen, igazad van! Elegem van nekem is! – s András jobb keze lendületével a nő jobb szemöldökcsontjának öklözött. Annyira remegett a dühtől, amitől önmaga is megijedt. Kiabálta, hogy jobb lesz így. De hogy? Ez lenne a jövő? Kata az ütéstől azonnal elájult. Ekkor látta a férfi mit is tett igazán.

Simogatta, csókolgatta vizes ruhával törölgette a homlokát, közben szerelmes, megbocsátó szavakat suttogva a fülébe. Kérlelte, hogy térjen magához és bocsásson meg. Talán egy fél óra is eltelt, mire kinyitotta a szemét a nő, erős fejfájást és csontfájdalmat érzett a jobb szeme körül. Hirtelen el is felejtette, mi történhetett, miért feküdt az ágyon. Rémképekben ugrott be, az elmúlt óra eseménye. A szoba üres volt. Mikor András belépett és Kata a szemébe nézett, akkor az emlékek bizonyossággá váltak számára.

Felugrott és ki akart rohanni a lakásból, haza egészen a szüleihez, a rémülettől távol. Kinyitotta az előszoba ajtót, de a férfi útját állta:

–         Kérlek, ne menj el. Nem mehetsz el, mindent meg tudunk beszélni!

–         Mi??? megbeszélni? soha nem is tudtunk az igazi problémákról beszélni, eressz el! Szellőztetnem kell a fejem.

–         Gyere vissza, légy szíves ne menj sehova. Kérlek szépen! Hányszor könyörögjek még?

Végül Kata engedett, a férfi kézen fogva bevezette a szobába és segített az ágyra feküdnie. Nagyon szédült, könnyei hirtelen elkezdtek folyni, minden előzetes jel nélkül zokogásba tört ki.

–         Soha többet nem lesz már olyan, mint az elején, vagy mint eddig! – motyogta egymás után többször.

Egész éjjel nem aludtak. Egy szót sem szóltak egymáshoz, a férfi 190 centijével összekuporodva ült az ágy szélén, a nő lábait felhúzva és átölelve reggelig csendesen sírt, hol a fizikai, hol a lelki fájdalom miatt. Reggel András csendben ment el dolgozni, Katát ugyanabban a pózban találta.

Dél felé csengettek. Kata kinyitotta a bejárati ajtót barátnője állt ott, akinek földbe gyökerezett a lába a látványtól, a kék folttól a szem környékén. A nő összeszedte magát és elmesélte a történetet, nedves szemeit állandóan törölgette, a könny folyton meggyűlt benne.

–         Miért nem szakítasz vele? – kérdezte az aggodalmas barátnő.

–         Mert nagyon szeretem, nem tudnék nélküle meglenni. – sírta Kata, nem akarta elfogadni barátnője megállapítását.

–         Kata én nem akarok tanácsot adni, de egyszer kell megtörténnie és hidd el többször is meg fog! Ne felejtsd el a szavaimat.

– nairof –

This entry was posted in Szakítás and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.