Erotikus történetek – Ötvenen túl

Erotikus történetek - Ötvenen túl

Erotikus történetek - Ötvenen túl

Jani megelégedéssel tüdőzte le a cigaretta füstöt és szabályos karikákat eregetett ki. Egyre ritkábban gyújtott rá mostanában, inkább csak akkor, ha gondjai adódtak, vagy váratlan helyzet alakult ki az életében. Elnyúlva feküdt az ágyon, kéjesen eregetve a füstöt, tökéletes egyensúlyban érezte testét a lelkével. A gondok mostanában egyre többször kopogtattak az ajtón, így ideje sem volt már évek óta arról ábrándoznia, hogy megváltozhat az élete. Arról, hogy újra nyugalmat találhat egy párkapcsolatban. Ötvenen túl, pedig már egyszerűen esélytelennek tartotta.

Mikor legutóbb szerelmes volt, akkor az életét tette volna fel arra a húsz évvel fiatalabb nőre, akivel hajóra szállt, hogy válása után valami újat tapasztalhasson. Különleges utazás és munka volt ez egyben, a Dunán végig. Ő a hajó főszakácsa volt, magas barna haj, nagy barna szemek, mélyen ültek szemgödrében, ha ezekkel a szemekkel egy nőre ránézett, ott bugyi nem maradt szárazon. Jó humora volt, imádott sziporkázni, a középpontban szerepelni. A nőket is imádta egy bizonyos pontig, de mindig is hű maradt fiatal szerelméhez. Mindene megvolt, amire egy negyven éveiben járó férfi vágyhat. Fiatalabb nő, gyönyörű lakás a fővárosban, ami kettejük ízlésének harmóniáját tökéletesen tükrözte. Nem csak otthon volt ez, hanem szerelmi fészek is egyben, ahol a gyönyör forrását felszabadíthatták egymás testében, mikor hazaérkeztek. Őrült tempóban estek egymásnak minden alkalomkor, a hajón ugyanis nem mindig volt megfelelő az időzítés, a feszített munkatempó miatt. Esténként már csak arra maradt idejük és erejük, hogy egymást átkarolva hajnalig aludjanak. De boldogok voltak és Jani végtelenül szerelmes.

A nő fekete hosszú hajú, fehér bőrű, magas huszonkét éves lány volt, zöld szeme, az orgazmus kapujában mindig kék színűre változott, ezt Jani mindig nevetve jegyezte meg, aminek a vége az újabb szenvedélybe merülés volt, éjszakákon és nappalokon át, amikor csak úgy érezték mindketten ráhangolódtak testük kényeztetésére. A korkülönbség ellenére éveken át tökéletes volt az összhang közöttük, az élet hétköznapi pillanataiban és a szexben is. Sőt ez kifejezetten jót is tett kapcsolatuknak. A tapasztalt, idősebb férfi bölcsessége vezette a fiatal, s olykor rossz döntésre hajlamos nő döntéseit, ezért Linda mindig hálás volt. Hálás volt, hogy visszafogta, nem engedte csapongani, egyedül csak a szexben voltak kijelöletlen határok, de ez kettejük életében egy olyan központi hely volt, amit kevés pár mondhat el. Jani fel volt készülve, hogy ez az érzés az utolsó lesz, amit nő iránt érezni fog. Bár néha apja szavai a fülébe csengtek, aki féltette fiát a csalódástól, mert mi lesz, ha jön egy fiatalabb férfi, aki elragadja tőle a fiatal lányt. Ezek a gondolatok csak akkor ütötték fel fejüket, ha egyedül maradt, ha a nő a szüleihez, vagy a barátaihoz utazott, abban a percben Jani lelkében kiütköztek a magány sorvasztó jelei.

A gondok akkor kezdtek jelentkezni, mikor Janinak a látása hirtelen romlani kezdett, s az első vizsgálat során megállapították, hogy egy daganat van a szemében, ami nagyon ritka ugyan, de annál veszélyesebb. Kimondták az ítéletet, akár mindkét szemére is megvakulhat az operációtól függetlenül. Ekkor kezdett megromlani kettejük között a kapcsolat. Sokáig észre sem vette. A lánynak mintha nehezére esett volna a kórházba bejárni, mellette lenni. Egyszer csak azt vette észre, a lány szégyelli, hogy egymáshoz tartoznak. Először csak véletlennek tűnt, arra gondolt ő értékelte túl a mozdulatokat, a szavakat. Ez viszont egyre többször fordult elő, ez az érzés túl sokszor járta át ahhoz, hogy ne higgyen neki. S az elhidegülés, az egymástól elfordulás kezdte rozsdaként szétmarni azt a tökéletes közelséget, amivel egymás iránt rajongtak.

Linda úgy érezte nem bírja sokáig azt a nyomást, ami a férfi kórházi kezelésével, operációjával nehezedik rá. Úgy érezte megőrül, úgy érezte, máris eljött a vég. A kapcsolatuk meghalt és nincs tovább. Nem akart tovább ebbe a kapcsolatba létezni, mert ez számára már egy lehetetlen helyzet volt. Ahogy a gondok nőttek, ahogy a műtét bizonytalansága egyre közelebb volt, ő úgy távolodott el Jani szerelmétől. Csak az járt a fejébe, hogy minél messzebbre tűnjön el és vissza se nézzen. Ezért mielőtt Janit kiengedték volna a kórházból az operáció után, Linda összepakolt mindent, s egy ismerősével, egy fiatal, karrierista mérnökkel elutazott, csak egy levelet hagyva maga után: „Ne haragudj rám, mindig is szeretni foglak”. Ezzel az egy mondattal búcsúzott az örökéletűnek hitt szerelemtől. Nem tagadta azóta sem, hogy erre a lépésre fájó szívvel szánta rá magát, de ezt már soha többet nem tudta elmondani Janinak.

A férfi hónapokig volt kórházban, s bár műtétje jól sikerült, mégis maradandó károsodást szenvedett, bal szemére lassanként megvakult. S ezt már végképp nem tudta elviselni a nő, mindent összepakolt a lakásból, amit csak mozdítani tudott és eltűnt. Azt is elvitte, ami kettejüké volt.

Mikor Jani hazaért a kórházból, úgy tudta Linda épp a szüleinél van, s estével érkezik vissza a városba. Mivel emelnie nem volt szabad, ő csomag nélkül lépett ki a liftből, a taxis vitte utána a bőröndöt, megállt az ajtóban, elfordította a kulcsot, és belépett az üres lakásba. Nem volt benne egyéb, csak a cetli egy kisasztalon, mellette egy ágy, s az antik lámpa az éjjeliszekrényen, amit még a lánytól kapott. Először nem értette mi történt. Hirtelen az is átfutott az agyán, talán nem is az ő lakásában áll. De a falak, a színek, hangulat a légkör, még így lecsupaszítva is az ő kettejük szenvedélyét, szerelmét tükrözte. Megállt az üres lakásban, kezében a cetli és hirtelen úgy érezte minden hiába volt. Hiába küzdött a betegséggel, ha most egy üres lakásba kell hazatérnie. Kifizette a taxist és leült az ágyra. Mai napig szorongás fogja el, mikor ezekre a pillanatokra gondol. Mikor felidézi, milyen volt újra emberré válni. Egy valamiért tud mindennek ellenére hálás lenni a lánynak; ha ő nincs, talán most nem élne, nem harcolt volna a kórral, nem érezte volna úgy, hogy férfi ereje, évei tüzén negyvenhét évesen valakiért még érdemes lehet.

Innentől azonban sokáig csak lefelé vezetett az út, albérletről, albérletre, majd szülei kisvárosába, ahol felnőtt, ahonnan elindult akkor tizenhat évesen, most újra vissza kellett térnie. Valahol úgy érezte mindezt megszégyenülten teszi. Hazaköltözött. Egyetlen öröme, ami feledtetni tudta a nőkben és az életben átélt csalódását, egy néhány négyzetméteres kert, rajta egy kis házzal, ahol hétvégenként, tavasztól-őszig gyógyítgatta lelkét. Hosszú volt a folyamat testileg, lelkileg is felépülni. Néha azt gondolta lelkileg már sosem fog igazán ember lenni. Mindenkire gyanakvással nézett. Nem hitt már abban, hogy egészséges emberi érzések befészkelhetik magát szívébe. Néha álmaiban előtört az utolsó szerelmeskedésük emléke, valahol mélyen ez az emlék örökre elraktározódott, s csak az álom tudatlansága engedte a felszínre, amit nem tudott megakadályozni.

Mindig szólt a zene, mikor egymáshoz simultak, mikor simogatással próbálták felkorbácsolni érzékeiket, lágy mozgások jótékony segítségével. Közben az összes ruha lekerült róluk, egy szerelmes lassú szám végén, már meztelenül izgatták egymást. A tánc, a mozgás közben felkorbácsolt levegő, működésbe hozta a bőrfelszín receptorait, a simogatással érzéki kéjt tudtak egymásban kelteni. Ez az érzés bejárta a fejbőrtől, egészen a talpukig és mindkettejük ölében koncentrálódott. Feszítő vágyat tudtak csiholni így, amit órákon át ébren tartottak a nedves ajkak, a mély csókok beiktatásával. Jani úgy játszott a lány testén, mintha valami értékes hangszeren tette volna, amit félhangos, hangos nyögdécselések igazoltak vissza. A karok ölelése, szorítása az érzéki összetartozás, egymáshoz tartozás tökéletes jelei voltak, mintha soha nem akarták volna egymást elengedni, még akkor is ölelték egymást, mikor a férfi a kéjesen nedves ölbe mélyedt és izgató játékát kezdte el kéjrúdjával. Ez a játék mindig sokáig tartott, apró majd hevesebb és mélyebb lökésekkel akart minél közelebb kerülni a lányhoz, aki széttárt combjai közé szorította. Egy szoros és soha el nem szakadó összetartozást reméltek a szeretkezések felszabadult élvezetétől. Abban bíztak, soha nem fog elszakadni ez a kötelék. Jani az álomban újra átélt orgazmus hatására mindig felriadt. Onnantól már csak a képzelet játéka maradt számára, mert az álom reggelig kerülte. Sokáig tartott, míg elméje ezt a játékot elvetette.

Ahogy teltek az évek, úgy törődött bele, hogy élete innentől magányra van ítélve, humorérzéke lassanként újra a régi volt, újra tudott kedves, lehengerlő férfi lenni, akinek a nőkhöz mindig van egy – két pikánsan incselkedő szava. Idős szülei is megnyugodva látták, hogy fiúk újra emberi tud lenni, nem zárja ki őket is a világából, nem tűnik el napokra a hétvégi ház magányába.

Még egy utolsó mély tüdőzés maradt a cigarettából és ez lesz az utolsó, most főleg, hogy újra rendeződött az élete. Amiről nem is álmodta volna, hogy bekövetkezik, hogy ötvenen túl is megtalálhatja újra azt a nőt, akibe képes beleszeretni, akiért újra képes rajongani. De most, hogy itt fekszik mellette, s ő gyengéden átkarolja, ez olyan, mintha megváltás lenne egy magányos ember számára.

Sokszor látta Marcsit a városban, a számlákat a postán nála fizette ki, de sokáig formálisan váltottak csak néhány szót, amennyire szükség volt. Soha nem gondolt a nőre semmilyen formában. Egyik hónapban viszont épp zárás előtt pár perccel érkezett a postára, s a nő csak az ő kedvéért maradt egy kicsit tovább, hogy elintézhesse a befizetést. S hogy ezt valamivel meghálálja meghívta utána egy üdítőre. Azóta is hálás annak a barátnak, akiért késve érkezett a postára. Jani mindig is szeretett beszélgetni, kommunikálni, viccelődni; akkor már szinte úgy érezte újra a régi tud lenni. Azt mondják az első találkozásnál már tudat alatt minden eldől. Nos, velük kapcsolatban is így volt, még nem is sejtették, de a találkozásuknak a háttérben oka volt.

Egy kellemes beszélgetés élményével tért haza. Majd pár nap múlva, ő sem tudta volna megfogalmazni miért, de újra a posta felé vitte az útja. Először csak elsétált a hatalmas ablak előtt, figyelve a nőt. S bár az nem vette észre, de megnyugodott, ha láthatta. Ez pár nap múlva megint megtörtént. Zavarta ugyan, hogy miért van benne ez az érzés, de ő csak egy jó beszélgetésre vágyott. S Marcsival nagyszerű volt az a múltkori társalgás. A nő meglepő módon nyíltan tudott beszélni életéről, férje haláláról, a talpra állásról, Jani valahol önmagát vélte ezekben a mondatokban felfedezni, csak ő félt megnyílni ennyire.

A következő hónapban megint zárás előtt ment számlákat fizetni, szándékosan. S ugyanaz történt, ugyanaz a kedvesség, ugyanaz a kellemes társaság, ugyanazok a poénok újra mosolyt csaltak mindkettőjük arcára. Lassanként barátkoztak egymással. Kimondatlanul is úgy érezték, ha több évig egyedül voltak, itt már nem akarnak elrontani semmit. Természetesen a sors, vagy az élet, bárhogy nevezhetjük, mindig dönthet másképp. A lassú tempóból, mindennapos találkozások lettek, egymás társasága gyógyír volt mindkettejük számára. Még az első csók is, olyan játékosan, tini módra született meg ajkaik között, mintha meg lett volna rendezve, mintha újra tizenévesek lettek volna néhány pillanat erejéig.

Csak ez a lökés kellett, hogy innentől elszabaduljanak az érzelmek, s a véletleneknek nevezett különös összefüggések kapcsán egymás mellett, egymás karjaiban kössenek ki, már nem csak lelkükben utat engedve az érzéseknek, hanem testükben is. A romantikusra tervezett első együtt lét inkább volt, szenvedélyes és a kiéhezett test harca a másik testtel. Ezt viszont mindketten természetesnek érezték, annak ellenére, hogy nem volt harmonikus a szeretkezés, de annál odaadóbb volt mindkét fél. S ebbe az odaadásba benne volt egy teljesebb élet kezdete.

S most, hogy ott fekszik mellette a nő, aki újra megtanította szeretni, aki kinyitotta a lezárt ajtókat, ezért mindennél jobban hálásnak tudott lenni. Elnyomta tövig szívott cigarettáját, magához húzta a nőt, átkarolta, homlokon csókolta, majd egészen halkan, vigyázva arra, hogy fel ne ébredjen, felsóhajtott: – Milyen jó, hogy sosem késő boldognak lenni!

– nairof –

This entry was posted in Romantika and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.