Erotikus történetek – Ötvenen túl

Erotikus történetek - Ötvenen túl

Erotikus történetek - Ötvenen túl

Jani megelégedéssel tüdőzte le a cigaretta füstöt és szabályos karikákat eregetett ki. Egyre ritkábban gyújtott rá mostanában, inkább csak akkor, ha gondjai adódtak, vagy váratlan helyzet alakult ki az életében. Elnyúlva feküdt az ágyon, kéjesen eregetve a füstöt, tökéletes egyensúlyban érezte testét a lelkével. A gondok mostanában egyre többször kopogtattak az ajtón, így ideje sem volt már évek óta arról ábrándoznia, hogy megváltozhat az élete. Arról, hogy újra nyugalmat találhat egy párkapcsolatban. Ötvenen túl, pedig már egyszerűen esélytelennek tartotta.

Mikor legutóbb szerelmes volt, akkor az életét tette volna fel arra a húsz évvel fiatalabb nőre, akivel hajóra szállt, hogy válása után valami újat tapasztalhasson. Különleges utazás és munka volt ez egyben, a Dunán végig. Ő a hajó főszakácsa volt, magas barna haj, nagy barna szemek, mélyen ültek szemgödrében, ha ezekkel a szemekkel egy nőre ránézett, ott bugyi nem maradt szárazon. Jó humora volt, imádott sziporkázni, a középpontban szerepelni. A nőket is imádta egy bizonyos pontig, de mindig is hű maradt fiatal szerelméhez. Mindene megvolt, amire egy negyven éveiben járó férfi vágyhat. Fiatalabb nő, gyönyörű lakás a fővárosban, ami kettejük ízlésének harmóniáját tökéletesen tükrözte. Nem csak otthon volt ez, hanem szerelmi fészek is egyben, ahol a gyönyör forrását felszabadíthatták egymás testében, mikor hazaérkeztek. Őrült tempóban estek egymásnak minden alkalomkor, a hajón ugyanis nem mindig volt megfelelő az időzítés, a feszített munkatempó miatt. Esténként már csak arra maradt idejük és erejük, hogy egymást átkarolva hajnalig aludjanak. De boldogok voltak és Jani végtelenül szerelmes. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Romantika | Címke: , , , | Erotikus történetek – Ötvenen túl bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Erotikus történetek – Egy örömlány vallomásai

2. rész – Tiffy és a főnökasszony

 

Erotikus történetek - Egy örömlány vallomásai

Mindig is kőkemény heteroszexuális beállítottságúnak vallottam magam, nem gondoltam volna, hogy bármikor is nővel fogok ágyba bújni. De még szerencse, hogy megtörtént! Mert azóta bizony rákaptam az ízére. Van abban valami különleges édességérzet, mikor két nő szedi széjjel egymást és képes egymás testére rágerjedni. Olyan ez, mintha valami különleges és drága desszertet ennél, mondjuk valami francia jégkrémet. Én is így jártam. Akadt egy olyan kuncsaftom, akiről nem tudtam eleinte, hogy nő, csak akkor, amikor a környezetében élők nemes egyszerűséggel főnökasszonynak nevezték, akkor jöttem rá. Diszkrét kapcsolatra keresett egy örömlányt, később nem volt kizárva, hogy a férjét is bevonjuk a játékba. Ehhez viszont hosszú út vezetett. Előbb nekem kellett összebarátkoznom vele, szolgáltatásaim közé tartozik, hogy megpróbálom picit megismerni az alanyomat, nem erőltetve, csak amennyit ő is tudatni akar velem.  A főnökasszony már első körben meglepett, mert munkamegbeszélés címszóval hivatott az irodájába. Tetszett neki, hogy csipkelődhet a gondolattal, hogy oda megyek, mindenki láthat, mindenkivel találkozom, de igazából csak ő tudja, ki vagyok és miért is mentem.

Szerda reggel volt, mikor elindultam a tizenkét emeletes irodaház felé. Fura módon izgatott voltam, ilyet rég éreztem a kuncsaftjaimmal kapcsolatban, de ez valami más volt és valami új. Nem tudtam, hogyan fogok reagálni ebben a helyzetben. A legfelső szinten volt panorámás irodája, messze ellehetett látni a hatalmasan terpeszkedő ablakokból, jól esett rácsodálkozni a reggeli napfényben tündöklő városra, micsoda élvezet jut a főnökasszonynak minden reggelre. A legfelső szinten kiszálltam a liftből, majd néhány lépés és egy széles kétszárnyú ajtó előtt találtam magam. Kinyitva, tágas, szokatlanul világos iroda tárult elém, sürgő-forgó emberekkel, vegyesen nőkkel és férfiakkal. A főnökasszony egy modell ügynökség feje volt. Tulajdonképpen ezzel magyaráztam, hogy a másik nemre is el kezdett játszani, a sok csinos, egészséges fiatal, jó testű nővel körbevéve, bizonyára egyiken-másikon megakadt a szeme. Végig szántottam tekintetemmel az embereken, mintha egy káoszba kerültem volna, telefoncsengések, nyomtatók, faxok zümmögése, asztalfiókok csapkodása, vegyes hangok csapódtak a fülemnek. A főnökasszony irodája a hatalmas nyitott terem sarkában volt kialakítva. Iroda az irodában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Erotika | Címke: , , | Erotikus történetek – Egy örömlány vallomásai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Erotikus történetek – Egy örömlány vallomásai

1. rész – A kezdet

 

Erotikus történetek - Egy örömlány vallomásai

Erotikus történetek – Egy örömlány vallomásai

Hétvégén a szüleimnél voltam, minden találkozómat valami mondvacsinált ürüggyel kénytelen-kelletlen, de lemondtam. Elég ritkán van időm hazautazni, nem szeretem azt az álmosan elterülő, semmittevésbe és igénytelenségbe süppedő kisvárost. Ahol az embereket semmi nem ösztönzi a továbblépésre, de nekem az volt a benyomásom az itt eltöltött 19 év alatt, hogy akkor sem tennének semmit, ha ölükbe hullna a lehetőség. Sokkal kényelmesebb volt önigazolást találni mindenre a sírbakolással és az állandó panaszkodással. Én viszont ezzel szemben elvágyódtam onnan, nem bántam volna hova és merre csak el, néha iszonyatos erővel tört rám ez az érzés. Szerencsére két év sem telt bele és meg tudtam valósítani az álmom, a lehető legmesszebbre mentem attól a porfészektől, ahol úgy éreztem soha nem értékeltek igazán. Egyedül a szüleim kötöttek még oda. De a kisvároshoz gyakorlatilag nem, csak egyetlen utca egyetlen házához, az iránt éreztem egy rejtélyes szeretetfélét. Azért is mentem olyan szívesen haza hétvégén, mert a szüleimnek majdnem egy napra esik a születésnapjuk, s szerettem volna hálámat leróni nekik, amiért felneveltek. Semmiképp nem hagyhattam ki, hogy anyám örömmel dicsekedjen friss diplomás lányával. Alapjában ez így is volt, csak ő nem tudhatta, hogy harmadik évben abba hagytam a jogi egyetemet, s egy teljesen más szakmába kezdtem, leginkább porn movies forgatáson vettem részt! Elmondhatom, ugyanaz a mese. A jogi szakmában is sokszor eladják magukat az ügyvédek, annyi a különbség itt mindezt gyakorlatban is megteszem. Fogalmazhatok úgy, hogy a szó szoros értelmében gyakorolom, s ezt egy kicsit sem találom megalázónak, őszintén mondom. Olyan világba jutottam így el, amiről nem is álmodhattam. De az otthoniak szemében egy egyszerű irodában dolgozó fiatal lány voltam, aki most kezdi el életútját a jogi pályán. Ha nem akartam, hogy anyám belehaljon a szégyenbe, akkor ezt a látszatot fent is kellett tartanom. Otthon tartózkodásom másik apropója az is volt, hogy feltérképezzem nem hallottak-e valami kényes dolgot rólam. Óvatosságom ellenére ez bármikor megtörténhet, bár olyan körökben mozgok mostanában, ahol ennek igen kevés az esélye. De jobb félni, mint megijedni. A profizmus óvatosságon és diszkréción alapszik. S én profi vagyok.

Másodév elején, mikor barátnőm meghívott egy külföldi körútra, akkor fedte fel titkát, miből is telik neki utazásokra, saját lakásra. Az első reakcióm az undor volt, majd a felháborodás, azonnal haza is akartam utazni és kikértem magamnak, hogy azt nézze ki belőlem, hogy én azt…azt csinálnám, hogy férfiakat elégítsek ki!! Azt hiszem első éjszaka nem is aludtam, álmatlanul forgolódtam. Mikor egy kicsit enyhültem, akkor az első csábító dolog a pénz volt benne. Így néhány év magasságából visszatekintve most már a pénz az, ami a legkevésbé számít. S hozzá teszem, a gyönyör sem mindig kopogtat be az ajtón az együttlétek során. Sokkal inkább hatalmat ad az, hogy a kuncsaftjaim magánéletébe betekinthetek. Senki nem gondolná, hogy ez milyen tiszteletet ad a szakmában dolgozóknak. Eljutni azonban erre a szintre egyáltalán nem volt könnyű.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Titkok | Címke: , , , | Erotikus történetek – Egy örömlány vallomásai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Erotikus történetek – Viharos kapcsolat

Erotikus történetek - viharos kapcsolat

Erotikus történetek - viharos kapcsolat

András és Kata négy éve éltek együtt, ahogy András katolikus nagymamája szokta emlegetni: vadházasságban. Kapcsolatukat szokványosnak is lehetne mondani, ha hiányozna belőle az a dinamika, az a hevesség, amivel ők ketten egymáshoz viszonyulnak. Veszekedéseik intenzitása az évek folyamán egyre csak nőtt. Kezdetben néhány félhangos megjegyzésekkel, szavakkal, mondatokkal fejezték ki nem tetszésüket bizonyos dolgokban, ami pár perc múlva, hangos nevetéssé, csiklandozós jókedvvé, vagy épp szenvedélyes szeretkezéssé simult át.

Két húszas éveiben járó egyetemista fiatal, akik most lettek önállóak egy idegen városban próbálják megállni a helyüket. Aztán az élet, a sors, vagy nevezhetjük akár véletlennek is egymás mellé sodorja őket. A képlet már – már sablonosan egyszerű. Találkozgatások, tea, kávé meghívás, meghitt beszélgetések, éttermi vacsorák, majd albérlet mustra, talán ha nincs senki otthon, akkor váratlanul egymásba is gabalyodnak. Ifjúságuk minden szenvedélyét beleadják az első szeretkezés élményébe. Valószínűleg az első sosem a nagykönyvben leírtak szerint teljesedik be, de később a hetek, hónapok, netán évek múlásával, egymáshoz csiszolódnak, kitanulják egymás kényeztetésének mesterfogásait. Ezek az élmények meghatározzák egymáshoz kötődésük milyenségét, mikor is megfogan bennük a gondolat, a vágy, hogy ők véglegesen egymáshoz tartoznak, s tovább nem keresik senkiben a másikat. Szerelmüket így próbálják óvni a külvilágtól, egymásban csak a szépet és a jót látják, egymás felé, csak a szépet és a jót mutatják. De mindketten úgy érzik, az őszinteség az, ami tökéletesíti kapcsolatukat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Szakítás | Címke: , , , , , | Erotikus történetek – Viharos kapcsolat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Erotikus történetek – Véletlen találkozás 2. rész

Alex

Erotikus történetek - Alex - véletlen találkozások

Erotikus történetek - Alex - véletlen találkozások

Nem reméltem volna, hogy Alexszel újra találkozni fogok. Mikor az a bizonyos izzadt és forró csók elcsattant közöttünk, akkor kánikula volt, s fűtött az éhség, most február van, szennyes, ködös az idő, hófoltos, depresszió gyanús a táj.  Az a szenvedélyes csók, akkor annyira felizgatta a testem, hogy képes lettem volna néhány órás ismeretség után odaadni magam egy férfinak. Akkor sokat áldoztam volna arra, hogy magamba fogadjam, amit az előtt soha nem tettem meg. S az óta se.

Sokáig gondoltam rá, játszadoztam a gondolattal milyen lehetett volna, ha a csókot folytatva szeretkeztem volna Alexszel, milyen lett volna, ha a zuhany alatt folytatjuk egymás kényeztetését. Akkor nyáron mindenre nyitott lettem volna, hogy enyhítsem szexuális túlfűtöttségemet. Ez viszont egyszer csak elmúlt. Most úgy érzem nincs már meg bennem az a szenvedély. Most nem izgatna kicsit sem, ha szemtől szembe látnám. Olyan depressziós, unalmas napjaim vannak mostanában, hogy nem tudok még a szexre se gondolni. Ezért döntöttem úgy, hogy kicsit kényeztetem magam az oly divatos wellness szállókban. Próbáltam túlélni. Próbáltam átvészelni az álmosan nyújtózkodó hosszú telet. Ismeretlen emberekkel beszélgettem közben, jó volt idegen környezetben lenni, ahol nem ismernek. Beszippantani idősebbek-fiatalabbak titkait, amit olyan előszeretettel fednek fel egy idegen előtt. Ha nem beszélgettem senkivel, akkor csak figyeltem az arcukat, néha képes voltam a parkban is, kutyasétáltatás közben órákon át figyelni őket. Elcsípni gondot, bánatot, kielégülést vagy frusztráltságot. Aztán csendben kielemeztem a felfedezett érzelmeket, érzéseket. Ilyen lélekfurkálásos titok-meglesős helyzetekre mindig pasi mentes időszakomban vetemedtem, gondolat elterelésnek kiváló. Biztos vannak olyan nők, akik ebben a helyzetben a „csakazértisbulizok” megoldást választják, hátha összejön egy új pasi. Én addig visszavonulót fújtam, s a kellő időben, a kiválasztott megfelelő pasit vadásztam le. Ez is jó móka, főleg, ha a végén szexben merülhetünk el mindketten. Általában bejön.

A kellemes, már-már forró termálvízben terpeszkedtem, élveztem, ahogy bőröm pórusait kimossa, ahogy felfrissíti minden idegvégződésemet. Szemem lecsukva, múltamban kotorásztam, próbáltam felidézni a boldogságos állapotokat. Valahol azt olvastam, ha a külső és a belső egyensúly megbillen, akkor a lelki diszharmónia nem csak lelki betegséget, depressziót, de fizikai betegséget is generálhat. Na, igaz, ami igaz, nem vagyok egy hipochonder alkat, de azért nem szeretnék most semmilyen betegséget sem.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Erotika | Címke: , , , | Erotikus történetek – Véletlen találkozás 2. rész bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva